Brutális állatkínzás: 95 km/óra sebességgel húzta maga után a kutyáját

A középkorban kínoztak úgy embereket, mint ahogy egy autós bánt a kutyájával. Az illető egy autó után kötötte az ebet, és a szerencsétlen négylábút körülbelül 95 km/h sebességgel húzta az aszfalton. A rendőrség megtalálta a bestiális kínzót, a kutya menhelyre került, ahol gyógyítják.

A rendőrség információi szerint Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza közötti úton szeptember 1-jén egy gépkocsi után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húztak az aszfalton.

Ezt a barbár cselekedetet észrevette egy másik arra közlekedő sofőr, és próbálta a jármű vezetőjét megállítani, rádudált. Az autó ismeretlen vezetője megállt és a kutyát berakta a csomagtartóba, majd elhajtott. Az esetet bejelentették a rendőrségre és a hatóság rendelkezésére bocsátotta a dudáló sofőr az esetről készített videófelvételt. A nyomozók ellenőrizték a helyszínt, ahol egy olyan járművel találkoztak, mint amely a videóban is szerepel. Gyorsan kiderült, hogy a keresett autóról, illetve sofőrről van szó. A férfi házában megtartott kutatás során a kutyát is megtalálták, az állat nagyon rossz állapotban volt. Azonnal értesítették az állatorvost, a férfit pedig állatkínzás miatt elfogták. A kutyát menhelyre szállították. A sofőrt kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A borítókép illusztráció: pexels.com

állatkínzás, kék hír

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír