A homlokzati tűzterjedés állt a IX. Tűzesetek vizsgálata, tapasztalatai elnevezésű konferencián a fókuszban. A Vármegyeházán ma megtartott országos esemény célja volt a tűzesetekhez kapcsolódó tűzoltási, hatósági, mérnöki, szakértői tapasztalatok feldolgozása a tűzoltás és tűzmegelőzés fejlesztése érdekében.
A tűzvédelemmel foglalkozó szakemberek gyűltek össze a Vármegyeházán. A IX. Tűzesetek vizsgálata, tapasztalatai elnevezésű konferencián olyan jó gyakorlatokat vonultattak fel a szakemberek, amelyek a tűzoltást és a tűzmegelőzést fejlesztik.
– Nagyon szép hagyományunk, hogy ezt a konferenciasorozatot minden évben itt, Kecskeméten szervezzük. A fő célunk az, hogy tanuljunk a történtekből, olyan tanulságokat tudjunk levonni, amelyekkel megelőzhetjük ezeket a tűzeseteket, illetve fel tudunk rájuk készülni. Bács-Kiskun vármegye nagymértékben erdőtűzveszélyes megye, ezért lesz erdőtűz tapasztalataival kapcsolatos előadás is
— mondta el Gyapjas János, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese.
Nemcsak országos példákat vonultattak fel a konferencián, nemzetközi eseteket is boncolgattak a szakemberek. Jó gyakorlatokat mutattak be például a homlokzati tűzterjedéssel kapcsolatban, kiemelten arra fókuszálva, hogy hogyan lehet megelőzni az ilyen jellegű tüzeket, valamint, hogy hogyan lehet felkészülni ezekre az esetekre.
– Én úgy gondolom, hogy a kecskeméti tűzoltók humán felkészültsége, illetve a felszerelése világszínvonalú. Ha körülnézünk, akkor ezeket az egyéni védőeszközöket és tűzoltótechnikai eszközöket használják másutt is. A konferencián hallott tapasztalatokat kollégáim folyamatosan használják, forgatják be a napi gyakorlatunkba
— nyilatkozta Gyapjas János.
Az esemény legfőbb célja tehát az volt, hogy a felsorakoztatott esetek segítségével megtanulják a tűzoltók azt, hogy hogyan lehet a jó példákat visszaforgatni saját gyakorlatba, annak érdekében, hogy a lánglovagok hatékonyabban, biztonságosabban és eredményesebben tudjanak beavatkozni.
Forrás: hiros.hu