A cég számlájára tankoltak saját kocsijukba, de ráfáztak

Üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt kell felelnie egy kiskunhalasi vállalat két alkalmazottjának, akik céges kártyával magáncélra tankoltak. A több hónapon át tartó visszaélés-sorozattal végül milliós kárt okoztak.

Egy kiskunhalasi cég két alkalmazottja úgy döntött, hogy a munkahelyük terhére, ám a főnökük tudta nélkül egészítik ki a keresetüket. A férfiak a cég üzemanyagkártyáját használták saját célra 2024 augusztusától 2025 elejéig, rendszeresen tankoltak vele saját járműveikbe.

Az egyik alkalmazott 144 alkalommal, összesen több mint 7,2 millió, míg a másik 127-szer, közel 6,8 millió forint értékben vásárolt üzemanyagot a cég számlájára. A turpisság akkor derült ki, amikor az év elején az ügyvezető átnézte a 2025-ös tankolásokat, és feltűnt neki, hogy jóval több szerepel a rendszerben, mint amennyit az elszámolások alátámasztanak.

A tranzakciók gyors átnézése után nem tartott sokáig kideríteni, kik állnak a háttérben. Ráadásul az is napvilágra került, hogy egyikük nemcsak tankolt, hanem egy akkumulátort is megvett a vállalat pénzén.

A Bácsalmási Rendőrőrs az üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt folytatott nyomozást lezárva vádemelést javasol, az iratokat megküldték az ügyészségnek.

bűnügy, kék hír, sikkasztás

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír