A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a 28. percben félbeszakadt a Honvéd elleni bajnokink, melyet szeptember 17-én (szerdán) 19:00-kor folytatunk a Széktói Stadionban.
A hatalmas esőzések miatt félbeszakadt találkozóra a korábban online megváltott belépők továbbra is érvényesek, azok kinyomtatva, illetve telefonról bemutatva ugyanúgy belépésre jogosítanak majd fel a találkozón minden jegyvásárlót.
A helyben vásárolt jegyek kapcsán is ez a helyzet, ugyanakkor sok visszajelzést kaptunk arról, hogy több drukker belépője is elázott, ebben az esetben arra kérjük a szurkolókat, vegyék fel a kapcsolatot velünk a jegyinfo@kecskemetite.hu e-mail címen.
A folytatásra kerülő mérkőzésen a pénztárak ugyancsak kinyitnak majd, illetve az online jegyvásárlásra is lesz lehetőség a bajnokikon megszokott árak szerint, a szabadon maradt helyek lesznek elérhetőek ennek megfelelően.
Bérleteseinknek nincs dolga, kártyájuk ugyancsak érvényes a meccsre ezúttal is.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu