Gera Zoltán: Nagyszerűen teljesítettek a játékosok

Csapatunk 3-1-re verte a Videotont a bajnokság 4. fordulójában, mely után a vezetőedzők így értékeltek:

Gera Zoltán, a KTE vezetőedzője: – Nagyszerűen játszottak a játékosaink, gratulálok a csapatnak! Nagy iramot diktáltunk, sok helyzete alakítottunk ki az első félidőben és akár még nagyobb különbséget is kidolgozhattunk volna. A szünetben számítottunk arra, hogy változtatni fog a Fehérvár és feljebb lép, majd szépítettek is. Nagyon pozitív, hogy a bekapott gólunkra jól reagáltunk, és a harmadik találatunkkal el is dőlt a meccs. Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Vannak dolgok, amik nem tetszenek, de sokkal könnyebb győzelem után kijavítani a hibákat. Sok dolgunk van még, már a következő mérkőzésre kell koncentrálni. Ma nagyszerű volt a hangulat, gratulálok még egyszer a csapatomnak!

Boér Gábor, a Videoton vezetőedzője: – Az első félidőben olyan katasztrofális teljesítményt nyújtottunk, amely érthetetlen számomra, mert ennek nem volt előjele. Az elmúlt időszakban napról napra léptünk előre, fejlődtünk, de ez ma nem látszott. Rendre a Kecskemét jött ki jobban azokból a szituációkból, amikor férfiasabban, karakteresebben kellett volna fellépni. Ezt meglovagolta a KTE és megérdemelten, kétgólost vezetést szerzett. Próbáltunk változtatni ezen a szünetben, új lendületet és stabilitást akartunk adni a csapatnak. Ez félig-meddig sikerült is, de amikor közelebb kerülhettünk volna ellenfelünkhoz, rendre rossz döntéseket hoztunk a támadóharmadban. Az egyik ilyen lehetőségből kontratámadást engedtünk a hazaiaknak, akik ebből le is zárták a meccset.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Boér Gábor, Gera Zoltán, Kecskemét, Kecskeméti TE

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír