2026. január 25-én ismét különleges eseménynek ad otthont Kecskemét belvárosa: megrendezésre kerül a IX. Violin Maraton, amely nem csupán sportesemény, hanem egyedülálló kulturális és jótékonysági program is egyben. A futóverseny célja a Kecskeméti Kodály Zoltán Szakgimnáziumban tanuló tehetséges művészpalánták támogatása, így minden lépés egy nemes ügyet szolgál.
A verseny egyik legnagyobb különlegessége, hogy az útvonal több pontján élő hegedűmuzsika csendül fel, miközben a résztvevők Kecskemét gyönyörűen megújult Főterén futnak. A zárt, aszfaltozott pályán zajló verseny körönkénti frissítéssel, chipes időméréssel és biztonságos körülményekkel várja a futókat. A célba érkezést követően minden befutó emlékérmet kap, az első 100 nevezőt pedig külön ajándék is várja.
A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg: a gyerektáv 6 éves korig ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A rajt 10:45-kor lesz, a 4 év alatti gyermekek egy kört, az 5-6 évesek pedig két kört teljesítenek az iskola udvarán. Természetesen minden kis futó befutóérmet kap.
A felnőttek számára három versenytáv közül lehet választani:
5 km (1 kör)
10,5 km (2 kör)
21 km (4 kör)
Ezek rajtja 11:00 órakor lesz. A díjazás távonként történik, az abszolút női és férfi 1-3. helyezettek kupát és tárgyjutalmat vehetnek át.
A kiváló hangulatról Péter Attila szpíker gondoskodik, aki nemcsak szóval, hanem hegedűszóval is várja a résztvevőket. A helyszínen öltöző és ruhatár áll rendelkezésre, a verseny után pedig péksütemény és meleg tea segíti a regenerálódást.
Az eredményhirdetésre 13:30-kor kerül sor a Kodály Iskola Nemesszeghy Márta Hangversenytermében, ahol a futást egy rövid koncert koronázza meg.
A IX. Violin Maraton tökéletes választás mindazok számára, akik szeretnének sportolni, zenével feltöltődni, és közben egy jó ügyet támogatni. Kecskemét január végén ismét bebizonyítja: a mozgás és a művészet együtt igazán felemelő élményt nyújt.



