Pénteken az Újpesthez látogatnak a férfi futsal NBI 6. fordulójában a kecskemétiek.
Az előző, hétfői forduló mindkét gárdának vereséget hozott. Az SG Kecskemét sokáig partiban volt a címvédő Veszprémmel, ám végül pont nélkül voltak kénytelenek távozni Koós Károly tanítványai. A fővárosi lila-fehérek a budaörsi Aramis ellen végig hátrányban voltak, és elszenvedték első vereségüket a bajnoki évadban.
Koós Károly vezetőedző nyilatkozott a pénteki megméretés előtt: a legfontosabb az volt, hogy feldolgozzuk a hétfői veszprémi meccsünket testileg és lelkileg. Úgy éreztük, hogy több volt abban az összecsapásban, mint amit végül az eredmény mutatott. Sikerült kiértékelnünk, és bízom benne, hogy át tudjuk fordítani a tapasztalatokat pozitívumokra a pénteki, újpesti meccsre. Dolgozunk tovább, hogy a hasonló mérkőzéseken számunkra kedvezőbb végkimenetel születhessen. Folyamatosan fejlődünk, de még bőven van tennivaló, hogy végső céljainkat elérjük. Pénteken hasonló meccsre van kilátás, mint hétfőn volt. Kompakt, jó gárda az Újpest. Extra teljesítmény kell tőlünk, hogy eredményesek lehessünk a fővárosban. Stabil védekezés mellett a helyzetkihasználás lesz a kulcsa majd az ütközetnek.
Az Újpest FC fogadja az SG Kecskemét Futsal csapatát az NBI alapszakasz 6. fordulójában pénteken 20:45-kor az UTE Atlétikai Stadionban.
Forrás: scoregoal.hu