SG Kecskemét Futsal: hazai pályán bizonyíthatunk csütörtökön

A válogatott szünet után csütörtökön, a Messzi István Sportcsarnokban fogadja az Aramist az SG Kecskemét a férfi futsal NBI 4. fordulójában.

A budaörsi alakulat az előző három körben hat egységet szerzett, míg az SG Kecskemét hármat. A hírös városiak számára az MFA ellen szerzett siker lendületet adhat a folytatásra, és csütörtökön az újabb három pont megszerzése a céljuk saját közönségük előtt.

Koós Károly vezetőedző várakozásai: Az elmúlt forduló sikere jót tett a lelkeknek. A válogatottban szereplő játékosaink tevékenyen kivették a részüket a két magyar győzelemből, és ma már csatlakoznak hozzánk az edzésen. Szerencsére mindenki egészségesen tért vissza. Az Aramist jól ismerjük, hiszen a felkészülés során kétszer is játszottunk velük. Ellenfelünk jól indította a bajnokságot. Jó erőkből állnak, nehéz feladat vár ránk. Hazai pályán csak a győzelem lebeg a szemünk előtt, meg kell tudnunk oldani ezt a kihívást. Szurkolóink támogatására most is számítunk. Szeretnénk számukra is bizonyítani.

SG Kecskemét Futsal – Aramis SE
férfi futsal NBI alapszakasz, 4. forduló
2025.09.04., csütörtök 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Jegy-és bérlet elővétel online itt

Forrás: scoregoal.hu

Kecskemét, SG Kecskemét Futsal

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír