Tímár Krisztián: Az első, hogy csapatot építsünk

A bajnoki szünetben sem állt meg az élet NB II-es csapatunk körül, Tímár Krisztián és stábja az időt kihasználva sokat dolgozott a játékosokkal azon, hogy a sűrű menetrendnek nekivágva a sikerek útjára lépjenek.

Tímár Krisztián mellett Szalai Tamás is csatlakozott NB II-es stábunkhoz asszisztens edzőként, s mivel néhány nappal a Honvéd ellen félbeszakadt bajnoki előtt érkeztek, a fő hangsúly az ismerkedésen volt a csapattal az edzések mellett.

– Nagyon örültem a klub megkeresésének, gyorsan egyezségre jutottunk, azt éreztem, hogy engem akarnak, illetve tudok segíteni. Nagy motivációval jöttem, de a játékosokon is azt tapasztalom, hogy beleálltak a munkába maximálisan. Kicsit sajnáljuk is, hogy a Honvéd elleni meccset nem tudtuk lejátszani, de igyekeztünk így az időt arra fordítani, hogy jobban megismerjük a játékosokat. Lesz ugye folytatása végül a Honvéd elleni bajnokinak, előtte egy kupameccs is vár ránk az Újpest ellen, az a célunk, hogy a lehető legjobb állapotban várjuk ezeket – mondta Tímár Krisztián.

Vezetőedzőnk elmondta, határozott elképzelései vannak arról, milyen csapatot szeretne látni a pályán, ez is közrejátszhatott abban, hogy rá esett a klubvezetés választása. Ehhez viszont sok munka és idő is kell, ugyanakkor az eredmények rovására ez nem mehet.

– Úgy gondolom, hogy mindig lehet látni, mit szeretnék játszani a csapataimmal, egy agresszív, presszingre épülő támadófutballt. Bízom benne, hogy ezt Kecskeméten is meg tudjuk valósítani. Mérkőzésről mérkőzésre lehet ez egyre jobb, de sikerrel is párosulnia kell, pontokat kell szerezni, hogy minél jobb pozícióba kerüljünk. Ehhez dolgozni, edzeni kell, amihez persze idő is szükséges. A játékosok hozzáállása kitűnő, erre lehet alapozni, így optimista vagyok. Abszolút jól telt az érkezésünk óta eltelt időszak is, azt sem bántam, hogy nem volt lekötve edzőmeccs, mert intenzívebb munkát iktattunk be, sok egyéni beszélgetéssel, hogy minél jobban megismerjük egymást a csapattal. A klubnál mindenki profin fogadott minket, a stáb, a vezetés maximálisan támogat minket mindenben. Ez a kohézió lehet a siker kulcsa, mert mindenkin azt tapasztalom, hogy szeretné megmutatni, hogy az utóbbi időszak csak egy kisiklás volt. A játékosok is a győzelem ízére vágynak, mi azért vagyunk, hogy ebben segítsünk nekik – tette hozzá Tímár Krisztián.

Tímár Krisztián kiemelte, hogy a KTE kerete gyakorlatilag a legfiatalabb a mezőnyben, így sok fejlődési lehetőség van benne, ugyanakkor az egyének csak akkor lehetnek azok, ha előbb csapatként válnak sikeressé. A csapat előtt álló meccsek kapcsán elmondta, a prioritás a bajnokság, de nem feltartott kézzel fognak pályára lépni az Újpest ellen a kupában.

– Az egyik legfiatalabb kerettel rendelkezünk az NB II-ben, de az első és legfontosabb, hogy csapatot építsünk, csapatként legyünk sikeresek, akkor lehet aztán egyénileg is magasabb szintre jutni. A bajnokság a legfontosabb most számunkra, ott kell magunkra találni, felzárkózni, ezen vagyunk mindannyian. Amennyiben tudunk két-három meccset nyerni zsinórban, az önbizalmat is adhat, illetve a tabellán is látszik. Ez az őszi időszak célja is, hogy legyünk ott stabilan a mezőny elején. Rendesen bele kell ugyanakkor állni a kupameccsbe is, a lehető legjobb eredményre törekszünk. Az Újpestnek jó kerete van, s bár kicsit nehezebben indultak, erős, nagy múltú klubról van szó. A kupa szépségét persze éppen az adja, hogy bármi megtörténhet egy meccsen – tette hozzá Tímár Krisztián.

Az Újpest elleni kupameccs vasárnap 16:15-kor kezdődik a Széktói Stadionban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kecskemét, Kecskeméti TE, Tímár Krisztián

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír