Ma kezdetét vette a Neumann János Egyetem harmadik Nemzetközi Hete, amelynek célja, hogy erősítse a külföldi partnerintézmények, az egyetem oktatói és hallgatói között a kapcsolatot. Az esemény középpontjában az együttműködés, a kulturális sokszínűség és a nemzetközi mobilitás ösztönzése áll, valamint a figyelemfelkeltés arra a lehetőségre, hogy a magyar diákok az egyetem mobilitási programjának keretében a világ bármely pontjára eljuthatnak tanulmányaik kiszélesítése céljából.
Idén 11 országból érkeztek a kecskeméti Neumannra: Szlovákia, Málta, Szerbia, Kína, Törökország, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Litvánia, az Egyesült Arab Emírségek és Lengyelország is képviselteti magát. A hét során számos szakmai program, előadás és találkozó ad lehetőséget a tudás- és tapasztalatcserére, valamint arra, hogy a magyar hallgatók ismereteket szerezzenek a külföldön történő rövid vagy hosszú távú tanulmányi lehetőségekről.
A Nemzetközi Hetet a Neumann János Egyetem rektora, dr. Fülöp Tamás nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a nemzetköziesítés terén. Kiemelte, hogy a 11 különböző országból érkező vendégek számára ez az esemény kiváló alkalmat kínál arra, hogy mélyebb betekintést nyerjenek az egyetem működésébe, sikereibe és eredményeibe, valamint megismerjék Kecskemét gazdag kulturális örökségét.
A Neumann János Egyetemen nagyon sikeres a magyar állam által finanszírozott Pannónia Program, amely rugalmas pályázati eljárásának köszönhetően már most több egyetemi polgárt mozgatott meg, mint korábban az Erasmus program. Hallgatói, munkatársi és oktatói szinten is népszerű a Pannónia, amelynek keretében a nemzetközi konferenciákon való részvétel is egyszerűbbé vált a kutatók számára.
A közösségi élmények sem maradnak el a III. Nemzetközi Hét keretében. Szerdán este a Neumann International Party nemzetközi gasztronómiai kalanddal egybekötve egy hatalmas bulival várja az érdeklődőket a CAMPUS-on, ahol mindenki belekóstolhat a vendégországok kulináris világába.