Kecskemét

Általános

Közös erővel az agresszív kéregetés ellen

A nyári időszakban talán az egyik legzavaróbb probléma a belvárosban, valamint a bevásárlóközpontok környezetében megjelenő erőszakos kéregetők jelenléte, akik időnként agresszív módon, fenyegetően viselkednek a járókelőkkel. 

Sokan azt gondolják, hogy azok az emberek, akik erőszakosan koldulnak, akik vizelettel, vagy ürülékkel szennyezik a közterületet, akik napközben többek között belvárosunk padjain szeszesitalt fogyasztanak mind hajléktalanok, holott ez az esetek zömében nem így van. Számos esetben derült ki a felügyelői igazoltatás során, hogy ezen szabálysértő magatartást tanúsító személyek lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek, azaz nem hajléktalanok.

Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy akár a belvárosi padokon, akár a Malom Központ, vagy a piaccsarnok környezetében csoportosulnak, fogyasztanak szeszesitalt, szemetelnek, vagy épp a szükségüket végzik ugyanazokról a személyekről van szó.

A Városrendészet a rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza, visszaszorítsa a fenti deviáns viselkedést tanúsító magatartásokat akár hajléktalan, akár lakóhellyel rendelkező személyről legyen szó. Az elmúlt hónapok során számos esetben került sor koldulás, közterületi szeszesital fogyasztás és köztisztasági szabálysértés miatt helyszíni bírság kiszabására. A garázda, agresszív magatartást tanúsító személyekkel kapcsolatos lakossági bejelentések száma évről évre csökken, ami vélhetően a térfigyelő kamerák prevenciós erejének, valamint a fokozott rendőrségi és rendészeti közterületi jelenlétnek köszönhető.

Tavasztól őszig megfigyelhető, hogy a fedél nélküli személyek nem keresik fel a hajléktalanszállókat, hanem városunk parkjaiban, erdőiben és eldugottabb területein alakítják ki lakóhelyüket. Sajnálatos módon, ezeken a helyszíneken napról napra gyűlik a hajléktalan személyek által felhalmozott hulladék, amely sem városképi, sem köztisztasági, sem közegészségügyi szempontból nem kívánatos.

Amennyiben a közterület-felügyelők hajléktalan személyek által engedély nélkül létesített lakóhelyet észlelnek, úgy a fedél nélküli személyeket tájékoztatják arról, hogy közterületen nem létesíthetnek illegális lakóhelyet, továbbá tájékoztatják e személyeket a Máltai Szeretetszolgálat elérhetőségeiről és az általuk nyújtott szolgáltatásokról (többek között: hajléktalanszálló, nappali melegedő, étel, ruházat, tisztálkodási lehetőség). A Városrendészet szorosan együttműködik a Máltai Szeretetszolgálattal, kollégáink minden alkalommal értesítik a szervezet munkatársait, amennyiben segítségre szoruló, fedél nélküli személlyel találkoznak.

Az elmúlt hónapokban a Városrendészet több illegálisan létesített lakóhelyet számolt fel városunkban a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. segítségével.

A közbiztonsági problémákra történő hatékony reagálás elérése csak helyi összefogással valósítható meg, a Városrendészet cél- és feladatrendszere nem teljesedhetne ki a lakosság támogató és segítő együttműködése nélkül, ezért kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy segítsék a Városrendészet munkáját azzal, hogy garázda, erőszakos magatartás, illegális lakóhely létesítésének észlelése esetén értesítik a Városrendészetet a 20/621-5599-es számon, vagy a varosrendeszet@kecskemet.hu e-mail címen.

Kecskeméti Városrendészet

agresszív, kéregetés, városrendészet

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír