Esősre fordul az idő

Kedden dél felől nagyobb kiterjedésű csapadékzóna érkezik, emiatt sokfelé várható eső, zápor, főként délen és keleten jelentős mennyiség eshet. Az ország nyugati, északnyugati harmadát kevés csapadék érinti, ahol zápor, akár zivatar kialakulhat. Délután nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. A Dunántúlon és a Tiszántúlon többfelé kísérhetik élénk lökések a déli, délnyugati szelet. Délután 12-19 fokra készülhetünk.

Szerdán északon, északkeleten ködös lesz a reggel, majd napközben a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett szinte mindenhol kisüthet hosszabb-rövidebb időszakokra a nap. Elszórtan záporok előfordulhatnak, néhol zivatar sem kizárt. Ismét sokfelé feltámad, a Dunántúlon erős, néhol viharos lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban 2 és 9, napközben 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön eleinte sokfelé eshet, majd napközben délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből több helyen előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok. A délnyuagti szél többfelé viharossá fokozódik. Az enyhe reggelt követően délután 14-21 fokot mérhetünk.

Pénteken marad a szeles idő többfelé esővel, záporokkal, néhol zivatarral. Csak rövidebb napos időszakok lehetnek. A hajnal enyhe lesz, napközben pedig 15-21 fok várható. Hétvégén még többfelé szükség lesz az esernyőkre, ezzel együtt néhány fokos lehűlés jöhet.

Borítókép illusztráció: pexels.com

Forrás: idokep.hu

időjárás, idokep, Kecskemét

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír