Az új szemlélet középpontjában a gyermekek, a pedagógusok és az iskolák állnak – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Lannert Judit azt írta: a túlzott központosítás helyett visszaadják az intézmények szakmai autonómiáját, csökkentik a pedagógusokat sújtó felesleges adminisztrációt, helyreállítják a szakmai párbeszédet, bővítik a tankönyvválasztás szabadságát, és javítják az iskolák mindennapi működésének feltételeit.
„Jó oktatást csak megbecsült pedagógusokkal, valódi szakmai szabadsággal és olyan döntésekkel lehet építeni, amelyek mindenekelőtt a gyermekek érdekeit és jövőjét szolgálják”
– fogalmazott a miniszter.
Úgy értékelt, hogy a Fidesz-KDNP számára az oktatás már 2010-ben mostohagyerekké vált, és a 16 év öröksége tragikus képet fest: a gyermekek érdekei háttérbe szorultak, a pedagógusokat túlterhelték, felesleges adminisztrációval sújtották, elvették a sztrájkjogukat, és sokakat kritikus véleményük miatt megfélemlítettek vagy elbocsátottak.
Az iskolákat túlzott központosítás alá vonták, miközben a mindennapi működéshez szükséges alapvető eszközökből is hiány alakult ki, s mindez a magyar oktatás eredményességének romlásában is megmutatkozott, amit a nemzetközi mérések is visszaigazoltak – írta.
„Ma viszont ismét önálló Oktatási és Gyermekügyi Minisztériuma van Magyarországnak. Két hónap alatt nem lehet helyrehozni a Fidesz-KDNP 16 évnyi oktatáspolitikai tatárjárását, de világossá lehet tenni, hogy az oktatás új irányt vett” – hangsúlyozta Lannert Judit.
MTI
Borítókép: freepik.com



