Észak-Bács

Egyéb

Nyílt napot tartottak a Helvéciai Állatvédelmi Centrumban

Nyílt napot rendeztek a Helvéciai Állatvédelmi Centrumban 2024. május 19-én, vasárnap 10 órától. A program során 2 kölyök és 3 felnőtt kutya talált gazdára. (Fotók: Szilágyi Andrea)

A nagy érdeklődő létszám miatt a látogatókat két csoportban vezette körbe a menhely vezetője, Izsák Gábor, aki a menhely helyettes-vezetőjével, illetve az állatgondozóval kísérte a látogatókat. Akik egyebek között arra voltak kíváncsiak, hogyan kerülnek ide a kutyusok, hogyan lehet őket örökbe fogadni, és lehet-e önkéntesként segíteni.

A vendégek között köszöntötték a II. Fábiánsebestyéni Autós és Motoros Találkozó szervezőit is, akik a 2024. május 11-én megrendezett találkozó teljes bevételét az Állatvédelmi Centrum javára ajánlották fel.

A „túra” során a látogatók a kutyákkal, lovakkal, csacsival, törpe malacokkal, cicákkal való találkozáson kívül betekintést nyertek a gyengélkedőtől, az orvosi szobán át a fizioterápiás helységekbe is.

A túrák közben a gyerekek és a felnőttek a kifutóban játszhattak a kölyökkutyákkal, kvíz kérdésekre válaszolhattak, óriás puzzle-t rakhattak ki, és az akadálypályán mutathatták meg mit tudnak. Az egész napos program során a vendégeket az Állatvédelmi Centrum dolgozói és segítői pogácsával, kávéval, üdítővel kínálták, a bográcsban pedig pásztortarhonya készült.

A következő nyílt napot várhatóan idén ősszel rendezik meg.

Forrás és további fotók: keol.hu

Állatvédelmi Centrum, Helvécia

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír