Észak-Bács

Kék hírek

Lopott kézikocsival tolta el a zsákmányt

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 25 éves helyi lakost, aki legalább öt bűncselekménnyel gyanúsítható.

Egy bolti eladó tett bejelentést 2024. május 29-én délben a rendőrségre, mivel egy férfit lopáson értek tetten. A tolvaj lekaparta az áruvédelmi címkét néhány pipereholmiról, majd azokkal távozni készült. A biztonsági kapu azonban jelzett, így az ismeretlen – a lopott dolgokat hátrahagyva – kereket oldott.

A rendőrök a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították az elkövetőt, akit alig három órán belül megtaláltak és elfogtak. A 25 éves helybélinek nem ez volt az első ügye. A gyanú szerint januárban és áprilisban összesen legalább négy bűncselekmény követett el. Egy bekerítetlen ingatlanról kályhát vitt el, egy üzletből pedig különféle termékeket. Aztán egy udvarból elemelt egy kézikocsit; arra felpakolta a szomszéd portán lévő vasanyagot, és mindezt hazafuvarozta.

A nyomozók a kunszentmiklósi férfit a lopások miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

bűncselekmény, Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság, zsákmány

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír