Apa és fia őrizetben

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vettek egy 19 éves férfit és 43 éves édesapját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta kristályt árultak több helyi fogyasztónak.

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vettek egy 19 éves férfit és 43 éves édesapját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta kristályt árultak több helyi fogyasztónak.

Az adatok szerint a két férfi tavaly augusztus óta rendszeresen drogot adott el visszatérő vásárlóinak, akik egy-egy kiporciózott adagért ezer forintot fizettek. A gyanúsítottak otthonában tartott kutatás során a nyomozók bruttó 169 gramm fehér, kristályos szert találtak, amely a gyorsteszt alapján új pszichoaktív anyag. Emellett lefoglaltak egy digitális mérleget, közel kétmillió forintot és arany ékszereket is.

A nyomozás során több fogyasztót is kihallgattak, a lefoglalt anyagokat pedig igazságügyi szakértő vizsgálja.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

kábítószer-kereskedelem, kristály

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír