Kecskemét

Közélet

Szemereyné Pataki Klaudia: az életünk magját, jövőjét a gyermekeink adják

Idén a Nyitott Városháza Programsorozaton belül szervezték meg szombaton a babakocsis és kismotoros felvonulást a kiskörúton. A rendezvény idén már 90 éves, így az évforduló kapcsán a 90 éves kecskeméti lakosokat is köszöntötték, valamint átadták a 200. mózeskosarat is. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a rendezvényen a jövő generációjának fontosságát hangsúlyozta. 

934-ben tartottak először babakocsis felvonulást Kecskeméten. Ez a hagyomány a mai napig életben van a városban. Az idén 90. éves múltra visszatekintő programon több mint százan vettek részt szombaton. Engert Jakabné alpolgármester, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke az eseményen hangsúlyozta, „Fontos, hogy gyermeket vállaljunk, hogy családban éljünk. Ez a város a gyermekekért van. Kecskemét a családok, gyermekek városa, barátja.”

– Ez egy nagyon szép közösségi esemény, amelyen a gyermekes családok a nagyszülőkkel együtt, a város polgáraival közösen vehetnek részt. Megmutathatjuk a gyermekeinket, kérünk az egyházaktól áldást, hiszen az nagyon fontos a családok, mindannyiunk életében. Harmadszor pedig, felhívhatjuk a figyelmet ennek a rendkívüli értéknek a fontosságára— mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak Engert Jakabné, alpolgármester, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke.

A rendezvényen Szemereyné Pataki Klaudia arról beszélt, hogy 90 évvel ezelőtt úgy gondolták a városvezetők, érdemes megmutatni a világnak, milyen sok-sok gyermek születik Kecskeméten. Ennek a hagyománynak a mai napig van létjogosultsága, hiszen a mai napig nagy a gyermekvállalási kedv a városban. Ez egy örökéletű hagyomány Kecskeméten. – szögezte le a polgármester.

– Az életünk magját, jövőjét a gyermekeink adják. Hiszen miért is élünk, hogyha nem tudjuk azt az értéket átadni, tovább menteni, éltetni, amiért megdolgozunk életünk során. A jövő generációjában van az összes reményünk — fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia, polgármester.

A felvonulás után került sor a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület által életre hívott a „Mózeskosár körbejár” elnevezésű programra, melyen most is 10 mózeskosarat adtak át, így köszöntve az újszülötteket. Az ideiekkel együtt már 200. kosarat osztották ki Kecskeméten. Ezt követően került sor a családok megáldására, majd díjazták a legszebben feldíszített babakocsit, valamint köszöntötték a 90 évvel, azaz az 1934-ben, Kecskeméten születetteket.

Az eseményen közreműködött a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola mazsorett csoportja, a Ciróka Bábszínház, a Dance for Art Tánc-stúdió, valamint a Hírös Néptánc Tanoda.

Fotó: Banczik Róbert

Forrás és további képek: hiros.hu / Molnár H. Boglárka

babakocsis felvonulás, Kecskemét, Szemereyné Pataki Klaudia

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír