„A közönség a legfontosabb” – háromnapos ünneppel készül a 40 éves Ciróka Bábszínház

A szakma és a nagyközönség is ünnepi fogadtatásra számíthat a közelgő háromnapos rendkívüli hétvégén a Cirókában. A bábszínház 40. születésnapja alkalmából meglepetésekkel, közös tortázással, kedvezményes előadásokkal várja vendégeit október 16. és 18. között. A Ciróka Bábszínház különleges kiadvánnyal és saját kirakattal is készül az évforduló alkalmából. Ezekről és az ünnepi hétvége műsorkínálatáról beszélgetett a hiros.hu munkatársa Kiszely Ágnessel, a Ciróka Bábszínház igazgatójával.

Mit takar ez a 40 éves évforduló, amelyet a Ciróka Bábszínház idei évadával és az októberi hétvégén ünnepel?

A 40 év a Bábszínház hivatásos éveinek számát jelzi. A Cirókának a gyökerei azonban jóval régebbre nyúlnak vissza, egészen az 50-es évek végére, a 60-as évek elejére, amikor Báron László képzőművésztanár a helyi ipari iskolában szakkört indított. Ez a szakkör volt a csírája annak a Ciróka Bábegyüttesnek, amelyből 1986-ban Ciróka Bábszínház lett. Amikor Laci bácsi az Óvónőképző Intézetben oktatott, a hallgatókból és óvónőkből álló társulat már jelentős fesztiválsikereket elérő amatőr együttesként működött. Rendszeresen játszottak gyerekeknek, de felnőtteknek szóló előadásuk is volt. Bár Laci bácsi az 1986-os átalakulás idején a Ciróka vezetését tanítványára, Kovács Gézára bízta, továbbra is figyelemmel kísérte a színház munkáját. A 2000-es években már nem élt a városban, évente kétszer azért ellátogatott hozzánk. Ilyenkor mindig megkérdezte, hogy „mi újság, kislányok?”, megdicsért minket, hogy „nagyon ügyesek vagytok, szépen dolgoztok!” Ezek a látogatások gyakran eszembe jutnak. Kár, hogy nem láthatja a mai Cirókát. Biztosan most is büszke lenne ránk.

A kérdéshez visszatérve, egy ilyen évforduló lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk. Összességében lássuk a megtett utat, a legfontosabb mérföldköveket. A színház fejlődésének ívét a megszólított korosztályok, a szakmai előrelépés, az infrastrukturális változások tekintetében. És egyúttal kijelöljük a további utat, az újabb célokat.

A jeles alkalomra jubileumi kiadvány is készül – mit foglal magában a könyv és milyen céllal jelenik meg?

Az ünnepi kiadvány a Ciróka Bábszínház elmúlt 40 évét tekinti át. Érdekessége, hogy azt a 2006-ban megjelent kötetet is tartalmazza, amely a bábszínház 20. évfordulóján jelent meg. Az első kiadvány szerkesztője Fekete Anetta színháztörténész, a folytatás Jászay Tamás színikritikus és Végvári Viktória színházpedagógus munkája.

A kötet arculatát és a borítót Dudás Gábor grafikus tervezte. A könyv a Ciróka Bábszínház történetét vázolja fel, érintve a legfontosabb állomásokat. Egyesíti az elmúlt 40 év bemutatóinak adatait, képanyagát. Vannak benne izgalmas interjúk jelenlegi és volt cirókás tagokkal, alkotókkal, így például Kovács Gézával, aki a hivatásossá válás évétől vezette az intézményt egészen 1997-ig. A kezdeti időszak meghatározó alkotói, többek között Bartal Kiss Rita rendező, tervező, Rumi László rendező, Grosschmid Erik és Mátravölgyi Ákos tervezők mellet a jelenkor szereplői közül is sokan megszólalnak. A kiadvány tulajdonképpen egy ajándék valamennyiünk számára, ugyanakkor fontos színháztörténeti dokumentáció.

Kapnak belőle a könyvtárak, többek között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet is. A napokban kézbe vehettem az Adria Print-ben készült első példányt, gyönyörű lett.

Milyen szakmai programok várják a vendégeket?

Az ünneplés három napon át tart, mint a mesékben. Október 16-án pénteken zártkörű eseményre várjuk a bábszínházakat, meghívott vendégeinket, egykori és jelenlegi munkatársakat, a társintézmények és az önkormányzat képviselőit. Az alapítók közül velünk ünnepel a bábszínház névadója Kávainé Márton Anikó, eljön Báron Laci bácsi lánya, Báron Laura is és itt lesz Kovács Géza korábbi igazgató. Az ünnepi műsort és a könyvbemutatót követően színes lámpásokkal vonulunk át a Ciróka régi játszóhelyére, a jelenleg KultKaszinóként működő volt Táncsics Mihály Művelődési Házba. Különös érzés lesz huszonöt év elteltével visszatérni. Sok élmény köt minket oda, mivel a színház előadásainak legnagyobb része ebben az épületben várta a nézőket egészen 2001-ig. Útközben megállunk a Ciróka Bábszínház kirakatánál. Örömmel mondhatom, hogy végre van saját kirakatunk. Évek óta kerestük azt a központi felületet, ahol a járókelők naprakész információt találnak színházunk műsoráról, előadásairól. A volt Centrum Áruház Nagykőrösi utca felőli oldalsó kirakatát fogjuk belakni. A kirakat ünnepélyes leleplezésére is ezen az estén kerül sor.

A nagyközönség milyen formában és mikor vehet részt a közös ünneplésben?

Szombaton és vasárnap mind a négy korosztállyal tervezzük az együtt ünneplést, ami azt jelenti, hogy a négy éven aluliakkal, az óvodásokkal, a kisiskolásokkal és a felnőttekkel is. Az előadásokat minden alkalommal közös tortázás követi. Az ünnepi programkínálatban korábbi Cirókás társulati tagok produkciói is helyet kaptak. A szombati napon délelőtt 9.30-kor és 11.00-kor a négy éven aluliakat várjuk. A Doboz című előadásban a nézők Nyirkó Krisztinával találkozhatnak, aki négy évadon át volt társulatunk tagja és olyan emblematikus előadások fűződnek a nevéhez, mint a Farkas és Piroska, a Hamupipőke, a Csigaház, a Tündér ballonkabátban – ő most a saját előadását hozza el. A rövid, mintegy 25 perces előadás után megnyílik a játéktér, amelybe a gyerekek a szülőkkel együtt beléphetnek és ott mindent megnézhetnek. A színészek nagyon egyszerű eszközökkel, papírdobozokkal dolgoznak. A játék során bármiből lehet bármi, a doboz lehet kisautó, hangszer, vagy akár repülő – ezt az ívet követi az előadás a gyerekek fantáziájára és képzelőerejére támaszkodva nagyon humoros formában. A játék végén pedig nemcsak ezekkel a dobozokkal lehet közelebbről megismerkedni, a gyerekek papírból készült ritmushangszereket is kipróbálhatnak.

A nagyobb gyerekek és felnőttek számára milyen programmal készül a Ciróka?

Vasárnap az óvodásokat és a kisiskolásokat várjuk, ezen a napon lehet első alkalommal találkozni a Ciróka Bábszínház két legújabb előadásával. A Barátom a sötét 9 óra 30 perckor kezdődik a kisteremben, a nagyteremben pedig 11 órakor a Kisfiú meg az oroszlánok című előadás várja a nézőket.

A szombati napon 19.00-kor a felnőtteket várjuk Szabó Balázs önálló szólóestjére. Balázs hét évadot töltött a Ciróka Bábszínházban. Zenei pályafutásának egyik fontos állomása, a Suhancos is ezekben az években született itt, Kecskeméten. Azt kértem tőle, hogy egy nagyon személyes hangvételű, a cirókás éveire épülő különleges esttel készüljön. Remélhetőleg azokból a dalokból is fog majd válogatni, amelyek itt születtek meg a Ciróka falai között. Aki szereti Szabó Balázs zenéjét, illetve ismeri cirókás időszakát, azoknak biztosan izgalmas lesz ez a találkozás. Az esten a felnőtteket a torta mellett borral is megkínáljuk.

Az ünnepi előadásokon túl mit kínál még ez a két nap?

Facebook-oldalunkon megjelent egy játékfelhívás „tervezd meg a Ciróka 40. szülinapi tortáját!” mottóval – merthogy a 40. évre különleges torta jár! Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen ízű lenne, ki hogyan díszítené fel, hogyan képzeli el. Fontos, hogy valami különleges cirókás jegyet hordozzon. A legcirókásabb tortát elkészíttetjük és vasárnap megkóstolható lesz az ünnepi asztalon. A győztest is itt hirdetjük ki, a játék nyereménye egy családi belépő, de azt gondolom, hogy a legnagyobb ajándék az lesz, hogy a torta valósággá válik. A hétvége további különlegessége, hogy a Fodor Cukrászda egyik legfinomabb, 100 éves tortáját minden előadás végén, közönségünkkel közösen fogyasztjuk el. Az ünnepi hétvége valamennyi előadására – a négy éven aluli előadásra, az óvodás, iskolás és a felnőtt előadásra is- a 40 év jegyében 40%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az érdeklődők.

Az ünneplés során bérletes látogatóinkról sem feledkezünk meg. Nekik is készülünk meglepetéssel, egy születésnapi könyvjelzővel, amit az első bérletes előadás alkalmával kapnak kézhez.

Miként tekint személyesen, vezetőként erre a különleges ünnepre és a Ciróka jövőbeni életére?

Az ünnepre egyrészt úgy tekintek, mint a visszatekintés lehetőségére. Másrészt a háromnapos esemény társulatunk számára egy újabb felület a kapcsolódásra kollégákkal, szakmabeliekkel és egy újabb találkozási pont a nézőkkel. Egy újabb alkalom, hogy együtt legyünk, közös élményekben részesüljünk. A jövőre nézve ez a kapcsolódás az egyik legfontosabb érték marad.

A beszélgetés végén egy születésnapi kívánságot is szeretnék megfogalmazni. A születésnap alkalmából azt kívánom, hogy minél több látogatója legyen a Ciróka Bábszínháznak – vagy legalább annyi látogatója, mint amennyi most – mert most sem kevés. És mivel a közönség a legfontosabb, a közönségnek is szeretnék kívánni. Nekik azt kívánom, hogy minél több olyan előadással találkozzanak a Cirókában, amely elnyeri a tetszésüket, megérinti őket, és amelyet magukkal tudnak vinni a hétköznapokba. Ha ezek közül csak egy is megtörténik, már nem dolgoztunk hiába.

Forrás

Ciróka Bábszínház, Kiszely Ágnes

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír