Kecskemét

Közélet | Portré

Siklódi Levente lehet Petőfiváros-Felsőszéktó sikerkovácsa?

A Kecskeméten élő Siklódi Leventét kisgyermekként gyakorlatilag „átcsempészte” Romániából édesanyja Magyarországra. Egy bőrönddel érkeztek. Ehhez képest Levente sikert ért el politikai pályafutásán, és rendkívül sikeres vállalkozóvá is vált, aki a következő önkormányzati ciklusban Petőfiváros-Felsőszéktót szeretné az elmúlt öt évi „Csipkerózsika álomból” felébreszteni és sikeres kecskeméti városrésszé változtatni.

Tényleg úgy csempészték Magyarországra?

– Ha nem is csempésztek, de szöktettek, amikor 6 éves voltam. Marosvásárhelyen 1982. október 23-án születtem, egy olyan Erdélyben élő magyar családban, amelynek dédnagyapai ágában ott van az ’56-os forradalom és szabadságharc egyik hőse, Dudás József, a Széna téri csapatok volt vezetője, akit kivégeztek a megtorlás során. Olyan családban nőttem fel, ahol a szemléletünk is kicsit forradalmi volt, ráadásul mindezt Erdélyben megélve, erdélyi magyarként. Pedagógus édesanyám 1988-ban egy olyan igazolást kapott az akkori tiszakécskei református lelkész segítségével, hogy nekem sürgős szemműtétre van szükségem, amit csak Magyarországon lehet elvégezni. Ez nyitotta ki a sorompót kettőnk előtt. A szüleimnek volt ugyan valamiféle terve, hogy a szintén pedagógus édesapám majd hogyan jön utánunk, de miután észlelték a titkosszolgálatok, hogy nem mentünk haza anyukámmal, rászálltak apukámra, és két évig folyamatos megfigyelés alatt állt, útlevelet természetesen nem kaphatott. Amikor azután Csaucseszkut kivégezték, mi másnap felültünk a vonatra, hazamentünk, és én közel két év után akkor láttam újra az apukámat. Akkor, ami még maradt, azt ott felszámoltuk, és néhány újabb bőröndnyi holmival már együtt jöttünk vissza Tiszakécskére.

Ön ott is járt iskolába?

– A református lelkész továbbra is segített minket, befogadtak bennünket, a szüleim dolgoztak. A beilleszkedés azonban nem ment olyan könnyen. Azt éltem meg, hogy Romániában azért bántottak, mert magyar vagyok, itt meg sokan románként kezeltek minket. Ezt nagyon rossz volt gyerekként megélni. Tiszakécskén jártam általános iskolába, és a 6 osztályos gimnáziumot is ott kezdtem el. Akkor viszont én már szerettem volna Kecskemétre jönni és jelentkeztem a Református Gimnáziumba, ahova nem volt egyszerű bejutni, de sikerült a felvételim és felvettek. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel is, aki egy évvel járt alattam. Eleinte kollégiumban laktam, de közben anyuék a tanári pálya miatt költözködtek, és Ercsiben találtak munkát maguknak. Én pedig a szerelmemmel, párommal itt Kecskeméten, harmadik osztályos koromtól együtt voltam.

– Hol folytatta az érettségi után?

– Édesapám fiatal korában szeretett volna orvos lenni, én pedig igyekeztem tovább vinni ezt az álmot, ráadásul biológiából rendkívül jó voltam, országos versenyt nyertem, a mai napig kint vagyok a Refi dicsőségfalán. De úgy alakult, hogy nem vettek fel az orvosira, amit én annyira nem is bántam. Ezért Dunaújvárosban vettem részt egy egyéves informatikai képzésen, hogy megvárjam a Refiben utánam egy év múlva érettségiző párom, és együtt tanuljunk tovább, de többnyire akkor is Kecskeméten éltem. Majd a következő évben már együtt mentünk a Veszprémi Egyetemre, környezetmérnöki szakra, és ott is éltünk együtt albérletben.

– Külföldön nem próbált szerencsét?

– Angolul jól beszélek, dolgoztam is kint két nyarat Angliában az egyetem alatt. Ott megtapasztaltam, hogy nagyon jó fizetést lehet kapni, de azt az idegenséget, meg ahogy kezelnek téged, én nem tudtam megszokni. Elismerik, hogy nagyon jól dolgozunk, mert eleve úgy állunk a munkához, de soha nem fognak teljesen elfogadni. A munkában is viszonylag gyorsan tudsz eljutni egy bizonyos pontig, de a vezetői szintet már maguknak tartják fent.

– Az egyetemen kapcsolódott be a politikába?

– Igen. Egyetemista koromban lettem szakképviselő a Hallgatói Önkormányzatban, majd nem sokkal később már a HÖK elnökhelyetteseként folytattam. Ahol nagyon sokat tanultam, az ott eltöltött idő politikai képzés és szervezeti működés szempontjából nagyon sokat jelentett nekem. Megtanultuk a szabályzatokat, megismertük egy ilyen nagy intézmény rendszerét, működési és döntéshozatali mechanizmusát. A hallgatói önkormányzat minden egyetemi döntéshozó szervben szavazati, vagy tanácskozási jogú tag. Megtanultam részt venni, belelátni a döntéselőkészítésbe, amit akkor és most is nagyon komolyan veszek. Minden ülésre nagyon felkészültem, mindenben képben voltam. Ennek azután híre ment és Veszprémben felkértek önkormányzati képviselőnek. Elvállaltam, bejutottam, 4 évig voltam képviselő, és a legnagyobb bizottság, a Városstratégiai Bizottság elnöke lettem. Hozzám tartozott sok minden mellett a városfejlesztés, városüzemeltetés, városstratégia, városmarketing és a turizmus területe is.

– Ahogy hallottam, nem csak a politikában volt jó iskola Önnek Veszprém, hanem a vállalkozói szemléletet is ott tanulta meg.

– Már az egyetem alatt három vállalkozásom volt. Rendezvényszervezéssel kezdtem, később az egyetem egyik saját tulajdonú társaságát vezettem évekig. Ez egy hallgatói szolgáltató központ volt, mely azt a feladatot kapta, hogy minden olyan szolgáltatást, amivel az oktatáson, tanuláson kívül találkoznak a hallgatók a lehető legprofesszionálisabban biztosítsuk. Hozzánk tartoztak az egyetemi rendezvények, a fénymásolószalon, ital automaták, büfé és sok hasonló szolgáltatás. A fő cél az volt, hogy jobbá tegyük hallgatóinknak az egyetemi életet és ezzel erősítsük az intézmény hírnevét, beiskolázását.

– Gondolom akkorra már házasság lett a diákszerelemből!

– Igen, összeházasodtunk 2008-ban és két gyermekünk született. Bendegúz 2012-ben, Zoé pedig 2014-ben. Ő már Budapesten, ahová azért költöztünk, mert a képviselőség mellett a Zánkai Ifjúsági Centrum ügyvezetője lettem. Zánka ekkor kapott egy nagy országos projektet, aminek az volt a célja, hogy a fiataloknak pályaorientációban segítsen. A szakembereink 12 éves kortól vizsgálták azt, hogy lehet segíteni a fiataloknak, hogy megtalálják az életútjukat, a karrierjüket. Segíteni kívántuk őket a továbbtanulásban, ami nagyon fontos dolog lenne, mert igazából az iskolában, az oktatásban ezzel a fajta felméréssel és tanácsadással az intézmények nem tudnak foglalkozni. Én is láttam ezt az egyetemen is, meg előtte is, hogy úgy választ valaki egy pályát, hogy vagy a szülei, vagy a környezete, vagy az aktuális trendek hatására indul el egy úton. Azonban valójában nincs felmérve, hogy az a terület, hivatás tényleg neki való lenne-e, és tényleg jól fogja érezni abban a szakmában magát akár egy életen át. Minden megyei jogú városban nyitottunk irodát, mindegyikben volt négy tanácsadó szakember, és gyakorlatilag az iskolákkal és a civil szervezetekkel közösen minden városban igyekeztünk segíteni. A cégnek, mivel országos lefedettségű lett Budapestre került a központja, emiatt mi is felköltöztünk és ott éltünk pár évig, ott született a kislányunk is.

– Miért jöttek végül vissza Kecskemétre?

– Veszprémben is és később Budapesten is nagyon egyedül voltunk, mivel a családjaink nem abban a városban éltek, mint mi, hanem tőlünk távolabb. Ezért úgy döntöttünk, hogy hazajövünk Kecskemétre, hogy közel legyünk az anyai nagyszülőhöz, a családhoz. Ekkor költöztünk a Petőfivárosba. Én még sokáig naponta feljártam Budapestre dolgozni, de közben megerősödött bennünk, hogy jó döntés volt visszajönni. A Petőfivárosban albérletben laktunk, de szerettük volna megteremteni a saját otthonunkat, így végül Kecskeméten vettünk házat és azóta is itt élünk.

– Ön mivel foglalkozik most?

– Egy komoly múltú építész tervező irodának vagyok a tulajdonosa és ügyvezetője immáron hetedik éve. Az egyetemi tanulmányaim és a hétköznapokban végzett munkám miatt is jelentős műszaki tapasztalattal rendelkezem. Emellett Kecskeméten a menedzsment szemléletemmel szeretnék segíteni a városnak, kamatoztatva a korábban már elsajátított képviselői és bizottsági elnöki tudásomat is.

Forrás: keol.hu/ Noszlopy Nagy Miklós

Petőfiváros-Felsőszéktó, Siklódi Levente

szerkeszto

Oszd meg másokkal is!
BácsHír