Önkormányzati választás 2024: információk, érdekességek Kecskeméten
A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett tájékoztatás szerint összesen hét párt, illetve egyesület jelentette be az indulását a kecskeméti önkormányzati ...
A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett tájékoztatás szerint összesen hét párt, illetve egyesület jelentette be az indulását a kecskeméti önkormányzati ...
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a Műemléki Világnapon adja ki díjait. Idén az ünnepélyes megemlékezésre és a 2024-es díjak kihirdetésre ...
Azon munkálkodunk a Bethlenváros Lakói Egyesülettel az elmúlt időszakban, hogy jobbá és élhetőbbé tegyük a környéket! Első egyeztetéseim végre célba ...
108 milliárd forintos otthonfelújítási program indul és 5 pontos intézkedéscsomag segíti majd a gazdákat – többek között ezekről volt szó ...
Műkertváros megállíthatatlanul épül, szépül. Fantasztikus lett a bringapark is, amit természetesen birtokba is vettek a gyerekek – írta közösségi oldalán ...
2023. december 1-je óta a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház II. sz. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa Dr. Wórum Endre belgyógyász, nefrológus, hypertonológus, ...
A hazai távhőszolgáltató szektor szereplőit összefogó Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szervezetének (MaTáSzSz) alelnökévé választották Horváth Attilát, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatóját. ...
Sajtótájékoztatón mutatták meg az újságíróknak a helyszínen, Kadafalván a napokban kezdődött bölcsődeépítést, valamint Szemeryné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere és ...
Vállalkozói vacsorát rendezett Helvécia Önkormányzata 2024. március 22-én este. A vacsorán részt vett dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat ...