Nemrég vehette át a Junior Prima Díjat Kovács Dominik és Kovács Viktor, most pedig már a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban látható legújabb darabjuk, a Kodály – Hegyi éjszakák. A drámaíró ikerpárral a kecskeméti előadás kapcsán készült interjú, amelyben szó volt a zeneszerzőről, a tények és a fikció metaforikus határáról, a vidéki gyökerekről, valamint a közös alkotás ösztönös folyamatáról. Az alábbiakban a színház közleményét változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.

A teátrum 130. évadának első nagyszínházi bemutatója, a Kodály – Hegyi éjszakák felkérésre született. A szerzőpárost decemberben kereste meg a színház, és a téma azonnal megszólította a Kovács ikreket. Középiskolásként Simontornyán maguk is tagjai voltak a helyi népzenei közösségnek, így Kodály Zoltán szellemisége már korán meghatározó élményükké vált. A felkérés után azonban azonnal felmerült bennük a kérdés: hogyan lehet egy ilyen hatalmas és szerteágazó életműből valódi, színpadon működő drámát formálni?

„Itt van egy formabontó zenész, egy nagyszabású, nemzedékeket meghatározó pedagógus és egy világhírű zenei etalon. Ahogyan hozzáfértünk a róla szóló életrajzi anyagokhoz és a saját személyes közléseihez, az egész életműve mögött észrevettünk egy szociálpolitikusi, szociálforradalmári elköteleződést” – avat be a kutatómunkába Dominik.

A szerzők szerint maga a népdalgyűjtés is egészen más fényt kap, ha közelebbről megvizsgáljuk Kodály korát. Az a gyönyörű népdalkincs, ami ránk maradt, a maga idejében forradalminak számított. „Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy Kodály meglehetősen sok női adatközlőtől gyűjtött anyagot. Ezek a dalok generációról generációra öröklődve olyan hangokat és életsorsokat juttattak el a fővárosi szalonok és színpadok világába, amelyek onnan eredendően nem voltak hallhatók. Az egyéniség lázadása, az őszinteség és az a hit, amellyel valamit a maga tisztaságában a világ elé tár, kiváló alapot adott egy drámai hős megalkotásához” – árulta el Viktor.

A darab ugyanakkor nem életrajzi tabló és nem is dokumentumszínházi rekonstrukció. A szerzők tudatosan dolgoztak a tények és a fikció határán. „Bár a tényadatok maximális figyelembevételével indultunk el, a helyzeteket a fikcióval ötvöztük, hiszen máshogy szólal meg a színpadon egy életút vagy annak metszete, mint ahogyan a valóságban. A fikció azonban nem a valóság átírását jelentette számunkra, hanem a hozzáférhető igazság metaforikus ábrázolását” – avat be bennünket az alkotói folyamatba Viktor. 

Különösen inspirálóak voltak számukra a Kodály második feleségével, Péczely Saroltával kapcsolatos visszaemlékezések. Dominik kiemelte: „A dokumentumokból egy mély, rendkívül intenzív, intellektuális párbeszéd rajzolódik ki, amely a mester utolsó éveiben egy különleges, inspiráló kapcsolat volt.” 

A múlt és a jelen találkozása a színpadon

A darab jelen ideje az 1957 és 1960 közötti időszak. Emma asszony betegsége, halála, a gyász, valamint a Péczely Saroltával való megismerkedés és az új házasság adja azt a drámai keretet, amelyben a történet kibomlik.

„Ezek az életutat és a sorsot átfordító események mindig behívnak valamit a múltból” – mutat rá Viktor a szerkezet nyitjára. „Így elevenedik meg a pályafutás nehézsége, az Emma asszonnyal folytatott viszony és a házasság eleje, és azok a dilemmák, amelyekkel Kodály Zoltán fiatalon szembesült magánemberként és művészként. Ezért is lehet egyszerre jelen a színpadon az idős és a fiatal Kodály.”

Szerinte nem szükséges különösebb előismeret ahhoz, hogy a történet hatni tudjon a nézőre: „A főszál lineáris. A drámai szerkezet úgy áll össze, hogy a klasszikus konfliktusra épülő cselekmény időnként kiegészül a múlt emlékeivel, és egyfajta összhatás keletkezik a múlt, a korai időkben kísértő megfélemlítés és az időskori pályát kétségbe vonni akaró hatalom között.”A simontornyai gyökerektől a drámaírói pályáig

Az, hogy a Kovács testvérek történetekkel foglalkoznak, nem a véletlen műve. Simontornyán nőttek fel egy olyan családban, ahol a mesélés, az irodalom és a színház természetes közegnek számított. 

„Tulajdonképpen egy szóval ki tudnám fejezni, a családot kell keresni emögött” – mondja Dominik. „A dédnagymamánk nagyon sokat mesélt a faluról, a családról, a különböző kapcsolatokról, hallgattuk együtt a rádiót, beszélgettünk. A szüleink pedig nagyon sok energiát, időt fektettek abba, hogy mi lássuk azt, amire kíváncsiak vagyunk. Színházba vittek gyerekként, mert már akkor is érdekelt bennünket ez a világ.”

A kötelező olvasmány-kivonatok, színházi kalauzok és opera-lexikonok böngészése is elindított bennük egy különleges látásmódot. Viktor így emlékszik vissza erre: „Lenyűgözött bennünket, ahogyan egy rövid szinopszis alapján feltárul egy dráma világa, és hogy a papíron lévő szöveg miként válik hús-vér jelenetté a színpadon.”

Édesanyjuk az egyetemi tanulmányai miatt sokat ingázott Simontornya, Eger és Budapest között, és hazatérve gyakran hozott ajándékba szövegkönyveket, életrajzi köteteket. Ezek is fontos hatással voltak rájuk. „Az érettségi utáni nyáron – miután a helyi színjátszóknak már írtunk darabokat és novelláink is megjelentek – elküldtük az első drámánkat, a Jégtortát a Színházi Dramaturgok Céhének. Nagy örömünkre a drámamentori pályázat kiválasztott darabjai közé került az írásunk, és innen datálódik az aktív drámaírói tevékenységünk.”

Azóta számos elismerésben részesültek, 2024-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent a regényük is, legutóbb pedig Junior Prima Díjat vehettek át. Az elismerésekkel járó figyelem kapcsán Dominik úgy fogalmaz: „Ami igazán örömöt jelent, az az emberekhez való kapcsolódás lehetősége, hogy beszélhetünk a gondolatainkról. Ez az, ami egy ajándék. Nem érezzük, és azt hiszem, nem is érezhetjük azt, hogy most sztárírók lennénk, mert az üres papír előtt nincs ismertség. Ott tényleg egy új szerző lát munkához.”

Így alkot a Kovács testvérpár: a közös munka műhelytitkai

A két szerző munkásságát átfonja két domináns téma: a vidékábrázolás és a női tematika. „A Dél-Mezőföld, Tolna és Fejér megye határának falusi miliője, valamint a környezetünkben élő erős női egyéniségek történetmesélése mély nyomot hagyott bennünk. Kodály életében mindkét szálra pontosan ráleltünk: az édesanyja, Emma asszony és Péczely Sarolta egyaránt meghatározó, kiváló személyiségek voltak, Kodály művészi hitvallásának pedig szintén alapját képezte a vidéki közösség életének bemutatása.”

De hogyan zajlik a közös írás a gyakorlatban? A műveket megelőző alapos vázlatírást és kutatómunkát még külön-külön végzik. A Kodály-darab esetében Viktor a zenei publicisztikákat és tanulmányokat jegyzetelte, míg Dominik az életrajzi és személyes visszaemlékezéseket dolgozta fel. Ezt követi a részletes vázlat összeállítása, amely során átbeszélik és feloldják az esetleges gondolati ellentmondásokat.

„Amikor már leülünk és megírjuk a drámát, az egy nagyon ösztönös folyamat. Ott nincs már szigorú felosztás: ülök a gépnél, Viktor mond valamit, helyet cserélünk, fűzzük, szőjük, fonjuk a mondatot, ízlelgetjük a kifejezéseket” – enged bepillantást Dominik az alkotói módszerükbe.

Viktor hozzáteszi, korábban többször is megpróbáltak külön utakon alkotni. „Célunk volt, hogy különváljunk, úgy éreztük, hogy a konvencióknak úgy tudunk megfelelni, ha külön alkotunk. De azt éreztük a második, harmadik, negyedik próbálkozás után is, hogy hiányzik belőle a másik. Aztán elfogadtuk, hogy ez van, és megéljük ezt a közös alkotásélményt. Hogyha ezt közösen tudjuk csinálni, akkor miért tegyünk erőszakot a természetnek ezen az összhangján?”

Forrás: kecskemetinemzeti.hu