A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában közös összefogással kialakítottak egy udvari játszóteret a diákok számára – tájékoztatta hírportálunkat Gál Zsombor, a Lendületben Széchenyivárosért Egyesület elnöke.
Már hagyománnyá vált az intézményben, hogy a gyermekek érdekében megvalósítandó projekteket a pedagógusok mellett a szülők és civil szervezetek is támogatják. A fenntarthatóságot szem előtt tartva minden résztvevő hozzátette a megvalósításhoz az ötleteit, munkáját, fáradtságot és időt nem kímélve.

Autógumiból készültek az egyes játékelemek, amit a szülők gyűjtöttek össze. A földmunkálatokat Nagy Tamás kerekegyházi vállalkozó végezte, dr Kovács Nándor szülő támogatásával. A festéshez szükséges anyagokat a szülői közösség biztosította, ehhez hozzájárult a Lendületben Széchenyivárosért Egyesület is Gál Zsombor vezetésével, akik aktívan részt vettek a munkálatokban is a szülők, gyerekek és az iskola munkatársai mellett.
A színes játszótér környezetében a diákok növényeket, virágokat ültettek, melyet a Mozgó Diák Alapítvány biztosított. Az újonnan kialakított játszótér festett színei tükrözik az iskola sokszínűséget, változatos tevékenységeit.
Közösen együtt a Lánchídért! Hajrá Lánchíd!